KÖSZÖNJÜK A MAGYAR ÁLLAM
ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TÁMOGATÁSÁT
BÉKÉSI SZABADIDŐS LOVASKLUB EGYESÜLET
TISZTA UDVAR, RENDES HÁZ
A TÁMOGATÁS ÖSSZEGE:
8,96 MILLIÓ FORINT
SZÉCHENYI 2020
EURÓPAI UNIÓ | MAGYARORSZÁG KORMÁNYA
| Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap
A VIDÉKI TÉRSÉGEKRE BERUHÁZÓ EURÓPA
A Békési Szabadidos Lovasklub jelen projekt segítségével szeretné sportlétesítményeinek és közösségi létesítményeinek minoségi javítását megvalósítani az állatvédelem szemelőtt tartása mellett. Az Egyesület ebben a pályázatban szeretné megvalósítani közösségi létesítményeinek telekhatáron belüli akadálymentes megközelítését, valamint állatainak biztonságos közlekedését. A lehajtó út folytatásaként több mint 60m betonozott út, 85m2 parkoló, valamint az egyik közösségi épület homlokzati kialakítása valósulna meg. A homlokzattal és a parkolóval nő az esztétikai látvány az igénybevevők komfortérzete. A parkolóval balesetmentes használata valósulna meg. Az út használatával mind az állatok,mind a vendégek egy biztonságos taposófelületet kapnának, mellyel gond nélkül válik megközelíthetové a fedett lovarda és a nyitott lovaspálya.
A Békési Szabadidős Lovasklub pályázatot nyert lovaspálya kialakítására, a 35/2013. (V.22.) VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejlesztésének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások jogcímre benyújtott pályázatán. A pályázat 100%-os finanszírozás mellett, 10.000.000Ft támogatásban részesül. A pályázat segítségével egy 4000m2-es lovaspálya valósul meg. A pályázat tartalmazza a pálya földmunka kialakítását, szegélykövét és a felső taposó réteget, mely egy speciális homok segítségével valósul meg. A Lovasklub önerőből biztosítja, a talajrétegek közötti elválasztó réteg geotextíliáját, a homokba kevert textiladalékot, a pálya vízelvezetését, öntözésének biztosítását és körbekerítését. A lovaspálya megvalósulása után, a Lovasklub évente 4db lovas sportrendezvényt biztosít a lovasok és kilátogatók számára.
A Békési Szabadidős Lovasklub 2012 novemberében megkezdte, az átalakításra váró épület kiviteli munkáit. A téli időszak nem kedvez az építkezésnek, de a lehetőségekhez mérten az átalakítások folyamatban vannak.
Várhatóan 2013-ban az épület homlokzati egysége kialakításra kerül. A későbbiek során, az emeleten falusi szálláshely, az alsó szinten kézműves alkotó műhely kerül kialakításra.
A Békési Szabadidős Lobasklub 2011 őszén adta be pályázatát a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejlesztésének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatás pályázati felhívására, falusi szálláshely kialakításának tervezetével. Az elbíráló bizottság a pályázatot támogatásra érdemesnek ítélte meg. A projekt 65%-os támogatási intenzitás mellett, bruttó 10.800.803,-Ft támogatásban részesül.
A Békési Szabadidős Lovasklub telephelyén, Békés külterületében, a Csatárket 4. (VI.ker. tanya 4.) szám alatt, egy meglévő épület átalakításával, 5db összkomfortos szoba, társalgóval, közlekedővel, 30m2-es terasszal és egy lépcsőházzal kerül kialakításra. A vendégek melegvízét napkollektorok, az épület fűtését, korszerű pelletkazán segítségévek kívánja megoldani az üzemeltető.
A Békési Szabadidős Lobasklub 2011 őszén nyújtotta be pályázatát, a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejlesztésének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatás pályázati felhívására, kézműves alkotóműhely kialakításának céljával. A pályázat 100%-os támogatási intenzitás mellett 7.000.000,-Ft támogatásban részesült.
Copyright © 2011 Békési Szabadidős Lovasklub. Minden jog fenntartva.